Tóka Zoltánné
tanító
 
Pedagógusi pályafutásom 1969-ben kezdtem a mai Pető Intézetben. Konduktori diplomámat itt kaptam 1974-ben. 1977-ben tanítói diplomát is szereztem. 1979 óta dolgozom Budaörsön tanítóként. Szakmai munkaközösség vezetői feladatokat is elláttam, majd igazgatóhelyettesi megbízást kaptam. A Pest megyei Pedagógiai Intézet szaktanácsadója voltam, ez idő alatt nagyon sok szakmai továbbképzést, országos tanulmányi versenyt szerveztem. A rendszer megszűnése után kerültem fel az Országos Szakértői Névjegyzékre. Részt vettem minőségfejlesztési, tantárgygondozói munkában, kerettantervek kidolgozásában. 2004-ben a Pázmány Péter Egyetemen szakértői oklevelet szereztem. A nevelés és oktatás területén végzett tevékenységemet állami kitüntetéssel – Karácsony Sándor – díjjal jutalmazták. Nagy öröm számomra, hogy részese lehetek a Tanoda fejlesztő munkájának. Tanítói pályám évtizedei alatt sok sikeres, kevésbé sikeres, vagy éppen kudarccal végződő iskolakezdést láttam. Célom, hogy bensőséges, szeretetteljes légkörben, az egyéni adottságokat figyelembe véve kialakítsam, megerősítsem azokat a képességeket, technikákat, melyek boldog és eredményes iskolássá teszik gyermekeiket.


Zsidó Blanka
gyógypedagógus
 
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon diplomáztam tanulásban akadályozottak pedagógiája és pszichopedagógia szakirányokon. Nem véletlenül keveredtem erre a pályára, édesanyám révén már kisgyerek koromtól kezdve gyerekek között voltam. Eleinte a táborokban mint táborlakó, később már mint segítő voltam jelen. Nagyon megszerettem ezt a légkört és nagyon szívesen vagyok velük és tartok nekik fejlesztést, terápiát. Sajnos a másik okom ami a pályára vonzott az a nem megfelelő iskola és tanító néni választás miatt kialakuló diszlexia és diszcalculia. Tudom milyen átélni a sok iskolai kudarcot és milyen amikor nem sikerül ötös dolgozatokat írni, pedig mindent megtettem érte. Ismerem az egyik napról a másikra elfejti a tananyagok és a nem tanul a gyerek szerepet! Szeretnék minden olyan kisgyermeknek segíteni akik ezekkel a problémákkal küzdenek és megelőzni, hogy ne jussanak el idáig. Célom a lehető legtöbb terápiával és tanfolyammal kiegészíteni a meglevő tudásomat a komplex megsegítés érdekében.


Gyeskó Dorottya
óvodapedagógus
 
Gyeskó Dorottya vagyok. 2016 tavaszán abszolváltam az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző karán, Óvodapedagógus szakon. Már egészen fiatal koromtól kezdve tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, ez a szakmai terület mindig is nagyon közel állt hozzám, hiszen édesanyám és édesapám is pedagógusként dolgoznak. Egész életem során mindig nagyon sok kicsi gyerek vett körül, rokonok, ismerősök révén. Mindig is élveztem a velük való játékot, beszélgetést. Ezt egy idő után profibb szintre emeltem, és elkezdtem babysitterkedni. Sok családnál megfordultam, majdnem 5 évig vigyáztam különböző gyerekekre, és mellette elkezdtem már az egyetemet is. Úgy érzem, hogy nagyon sok fontos dolgot tanultam meg a családok működéséről, a gyerekek viselkedéséről és arról, hogy az egyetemen tanult elméleteket, hogyan ültethetem át a gyakorlatba, hogyan is tud együttműködni, összefonódni ez a két terület. Elmondhatom magamról, hogy minden gyermekkel könnyen megtalálom a közös hangot, imádok velük lenni, velük játszani, kicsit elveszni a csodavilágukban. A célom az, hogy az óvodai élet során sokat tanuljunk egymástól, sokat fejlődjünk, okosodjunk együtt. Remélem, hogy mindenki jókedvűen kel fel minden nap, mosolyogva lép majd be a csoportszobába és új élményekkel, boldogan indul haza.